Lick the Click! Sunburst #127 Nagy Finálé - 2017-09-30 18:00

Semmi sem tántoríthat el attól a tervünktől, hogy méltó módon vegyünk búcsút Tőletek és eddigi legszerethetőbb szezonunktól.
Bár minden jel arra utalt, hogy őszanyó keresztülhúzza számításainkat, mi fityiszt mutatva neki, erőt veszünk magunkon és teljes menetfelszerelésben vonulunk fel idei (vélhetően) utolsó teraszunkra. 
Mi nagyon élveztük ezt a nyarat. Reméljük kedvet hozunk még egy utolsó találkozóhoz. Várunk benneteket kettőtől!
----------------------------------------------------------------

2011 nyarán elegünk lett abból, hogy a klubélet nyáron eltűnt és dédelgetett klubestünket fél évre pihentetnünk kellett.
Összedugtuk a fejünket és az elsőre őrültnek hangzó gondolat, miszerint próbáljuk meg nappal azt, amit eddig csak éjszaka mertünk, egyre kíváncsibbá tett minket, mígnem elhatároztuk, belevágunk. Az A38-ban partnerre találtunk és egy júniusi szombat délutánon felraktuk az első lemezt napsütésben. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, egy azonban változatlan, a hármónk lelkesedése töretlen, sőt évről évre egyre korábban tör elő belőlünk a terasz iránti honvágy. Egy pillanatra sem bántuk meg, hogy 6 éve nem voltunk nyaralni és minden szombatot veletek töltünk.
Reméljük idén is velünk tartotok, nem ígérhetünk mást, mint koktéligenlő zenéket, mosolygós szetteket. 

Zene: Isu, Crimson & Chrom

Ingyenes!

14 és 20 óra között, kellő bíztatás esetén egy kicsit tovább...

A zenei kalandozások elengedhetetlen segítője, a hű, és megingathatatlan szintet tartó Martin Audio.

Figyeld a meteot, és ha megvan a kellő hőfok és az esőmentes szombat, akkor már indulhatsz is a hajóra.

A heti programról a http://www.facebook.com/licktheclick oldalon tájékozódhatsz.