Lick The Click! Sunburst #113 - 2017-06-24 18:15

Nagy büszkeséggel tölt el minket, hogy hétről-hétre ilyen támogatást tudhatunk magunk mögött, mint amit tőletek kapunk. Még az ilyen szeles, őszies napon is kitartotottatok, amiről csak álmodni mertünk az időjáráselőrejelzést látva. A következő szombatra előreláthatólag visszatér a nyár, mi pedig töretlenül szállítjuk a hozzá illő zenéket. Kettőkor nyitunk.

2011 nyarán elegünk lett abból, hogy a klubélet nyáron eltűnt és dédelgetett klubestünket fél évre pihentetnünk kellett.
Összedugtuk a fejünket és az elsőre őrültnek hangzó gondolat, miszerint próbáljuk meg nappal azt, amit eddig csak éjszaka mertünk, egyre kíváncsibbá tett minket, mígnem elhatároztuk, belevágunk. Az A38-ban partnerre találtunk és egy júniusi szombat délutánon felraktuk az első lemezt napsütésben. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, egy azonban változatlan, a hármónk lelkesedése töretlen, sőt évről évre egyre korábban tör elő belőlünk a terasz iránti honvágy. Egy pillanatra sem bántuk meg, hogy 6 éve nem voltunk nyaralni és minden szombatot veletek töltünk.
Reméljük idén is velünk tartotok, nem ígérhetünk mást, mint koktéligenlő zenéket, mosolygós szetteket.

Zene: Isu, Crimson & Chrom

Ingyenes!

14 és 20 óra között, kellő bíztatás esetén egy kicsit tovább...

A zenei kalandozások elengedhetetlen segítője, a hű, és megingathatatlan szintet tartó Martin Audio.

Figyeld a meteot, és ha megvan a kellő hőfok és az esőmentes szombat, akkor már indulhatsz is a hajóra.

A heti programról a http://www.facebook.com/licktheclick oldalon tájékozódhatsz.