Kész a Sound, jöhet a balatoni nyár

Kész a Sound, jöhet a balatoni nyár

Néhány frissen bejelentett névvel immár teljesnek mondható a Balaton Sound idei programja. Európa legmenőbb vízparti buliján majd’ 20 helyszínen, több mint 300 fellépő fordul meg az 5 nap alatt, köztük mintegy 100 nemzetközi sztár, nem beszélve arról, hogy a világ top 20-as élbolyából idén 7 DJ-t is sikerült leigazolni.

Új neveket jelentettek be a Sound Szervezői, eszerint az eddigi illusztris társaság mellett fellép Zamárdiban az amerikai Cheat Codes trió, akik pár év alatt lettek az EDM-dancehall vonal új reménységei, legutóbbi nagy dobásuk a március végén megjelent No Promises. A techno irányt erősíti a legendás Joseph Capriati, a house ütemeket Hot Since 82 hozza el, az olasz Flavio Folco pedig a hip-hop, breakbeat, soul és funk stílusokat vegyíti. A drum’n’bass vonalon a belga Hypoxia az erősítés, de itt lesz a metált és a d’n’b-t ötvöző Redpill, valamint az angol DJ Guv is.  Turno, Murdock és Disaszt pedig szintén a drum’n’bass felhozatalt erősíti.

Majd’ 20 színpad, 100 nemzetközi sztár

Ezzel a pár névvel immár kikerekedett az idei Balaton Sound programkínálata, ami elég impozáns nevek koncertjeivel tölti meg a balatoni nyár legjobb napjait. A Nagyszínpad talán még soha nem vonultatott fel ennyi szupersztárt: itt játszanak majd a világ legjobb DJ-i közt számon tartott előadók, rögtön az első napon Don Diablo és Armin van Buuren, aztán a második napon két headliner is fellép Axwell v Ingrosso illetve Tiesto személyeiben, de visszatér a Nagyszínpadra a DJ Mag jelenlegi harmadik helyezettje Hardwell, valamint KSHMR is. Pótolja tavalyi elmaradt koncertjét Robin Shulz és ugyanezen a napon érkezik a Sound talán legjobban várt és legizgalmasabb vendége, Kygo, akit most először láthatnak Magyarországon a fanok, és aki az elmúlt időben Selena Gomezzel és Ellie Gouldinggal készített közös dalaival aratott be többszázmilliós nézettséget a legnagyobb videómegosztón. Persze a Nagyszínpadon túl is van élet a Soundon, például a Party Arénában kapott helyet a Dj Mag lista 10. helyezettje, Afrojack vagy szintén a holland elektronikus élvonalhoz tartozó R3hab, illetve Nicky Romero is. A Jäger Aréna javarészt a hazai élvonalat vonultatja fel, mások mellett itt lesz a Punnany Massif, Halott Pénz, Wellhello, Brains, Bëlga, de azért itt is találkozhatunk olyan nemzetközi sztárokkal, mint például a Sigma, a Bloody Beetroots élő koncerttel, valamint Example & Dj Wire. A techno, tech-house nevek sokaságát felvonultató Heineken Beach-en az idei évben színpadra lép többek között Jamie Jones, Jan Blomqvist, Sasha, Erick Morillo, Dubfire és John Digweed.

A nagyobb színpadok mellett számos kisebb helyszín színesíti a kínálatot, mint például a Moyra Colour Beach, ahova már kora délelőttől várják a house és techno rajongókat, itt olyan külföldi DJ-kre pöröghetnek a látogatók, mint Niconé, Ray Okpara, Robert Dietz, élő szettel jön majd Guti, és a hazai felhozatal is igen erős lett ezen a helyszínen is.
Hosszú lenne azonban az összes színpadot felsorolni, nézzünk inkább egy két csemegét, ami kínálatával nem csak változatossá teszi a Soundot, de kihasználja a víz és a vízpart minden lehetőségét is.

Elrow Színpad, világszám!

Legyen itt elsőként az Ibiza, Madrid, London, Amsterdam és a földkerekség legnagyobb fesztiváljai, így például a Tomorrowland, és legismertebb klubjai után végre Magyarországon is bemutatkozó Elrow, a világ egyik legkeresettebb partisorozata, ami a Soundon a vízen és a vízparton is egy egyedi helyszínnel várja a nagyérdeműt, napi két turnusban, a Nagyszínpad programja előtt és után. A fellépők közt pedig ott lesz generációjának egyik legsikeresebb feltörekvő DJ-je, Henry Saiz, honfitársa Edu Imbernon, a Lengyelországból érkező Catz ’N Dogz duó is, a német Anja Schneider. Ahogy a Nagyszínpad programjának vége, indulnak a hajnalig tartó afterpartik az Elrow rezidens DJ-ivel. Itt lesz Zamárdiban Bastian Bux, De La Swing, Eddy M, Mario Biani és Toni Varga is.

Óriás medúzák és gólyalábasok: utcaszínházak a Soundon

Idén a Balaton Sound amúgy is színes látványvilágát egy új elem gazdagítja majd. A Szigeten is hatalmas sikernek örvendő utcaszínházak ezúttal a Balaton-parti közönséget is elkápráztatják műsoraikkal. A Soundra idén négy társulat is érkezik. A német Oakleaf Stelzenkunst gólyalábas utcaszínházi társulat két műsorral is jön a Balaton-partjára. Nappal sakkbábuknak öltözve színesítik a fesztivál hangulatát, míg éjszaka különleges jelmezeikben vonulnak fel. A francia Compagnie Planète Vapeur társulat Aquatica című produkciójával a víz alatti világ csodálatos hangulatát varázsolja a fesztivál területére. Óriás medúzák lebegnek a nézők feje felett, miközben hatalmas buborékba zárt akrobaták ejtik ámulatba a közönséget. Az angol Spark! utcaszínházi produkciója dinamikus koreográfiákkal, játékos karakterekkel, dobokkal és változatos fénytechnikával ejti ámulatba a nézőket. Végül pedig hamisítatlan riói hangulattal, szamba táncosokkal, caopeirásokkal és batucada dobosokkal érkezik a Balaton Soundra a Bloco de Budapeste csapata. A táncoslányok és a dobosok valódi brazil kosztümökben, eredeti brazil dobokkal varázsolják a Balaton partjára a Copacabana forró hangulatát.
Ízelítőt itt kaphatunk: https://vimeo.com/91288601

Boat Party, parti a vízen

Tavaly indult és hamar a Sound egyik kedvenc „külső” helyszíne lett a Balaton vizére nap-mint nap kifutó partihajó, a Party Boat, olyan sztárokkal, mint Max Cooper, Jan Blomqvist, Eelke Kleijn, Sasha vagy az Art Department. A hajó tavaly teltházas bulikkal töfögött a Balatonon és idén is sietni kell, hogy még jegyet kapjanak rá az érdeklődők.