Jay Lumen ezúttal egy 3 állomásos turné erejéig utazott Dél-Amerikába, ahol felrázta Argentína, Uruguay és Chile táncparkettjeit. Ám ki sem pihenve magát már utazott is tovább, hogy egy 5 órás szettet játsszon Kanada legendás Stereo klubjában Montreálban és még az Ontario állambéli London városába is maradt ideje ellátogatni.
Jay Lumen természetesen továbbra sem ül a babérjain. Folyamatosan turnézik a világ körül, ahol rendre megtáncoltatja a “nagyérdeműt”, felejthetetlen emlékeket és élményeket hagyva a helyiekben. Ezzel rendre öregbíti hazánk hírnevét és erősíti annak helyét a világ elektronikus zenei térképén.
Ezúttal Dél-Amerikában turnézott, mely Argentínában, egész pontosan Mar Del Plata városában kezdődött, ahol a Stage meghívásának tett eleget. A Stage rendezvényén megjelenő több, mint 2000 ember egy speciális, kizárólag Jay számára készített VJ showt is láthatott, mellyel így egy igazán rendhagyó és impulzus-gazdag este kerekedett. A parti olyannyira jól sikerült, hogy a közönséget közel 1 órába telt a klub területén kívülre irányítani, ugyanis nem akarták elhagyni a helyszínt Jay estje után.
A folytatásban Uruguay, egészen pontosan Montevideó következett, ahol Jay egy különleges szabadtéri rendezvény sztárvendégeként lépett fel. A meglehetősen fagyos 0-5 C fok ellenére, egy exkluzív 4 órás szettet játszott, a hőmérséklettel mit sem törődő, eszkimókat meghazudtoló közönségnek. A hangulat és a létszám itt is önmagáért beszélt, hiszen a parti végül másnap délután kettőig tartott.
Harmadik állomásként, egy nap pihenő után Chile következett, ahol Jay Lumen egy 4 napos nemzeti ünnep zárónapjának sztárvendégeként lépett fel Chile egyik üdülőövezetében. A szervezők legnagyobb örömére Jay itt több, mint 5000 embert táncoltatott meg, frenetikus hangulatban. A fellépés rendkívüli visszhangot kapott, melyet mi sem bizonyít jobban, mint hogy Jay Lumen ügynöksége máris jelezte az újabb meghívás beérkeztét a turné megismétlésére és folytatására.
Jay Lumen teljes chilei fellépését itt nézheted és hallgathatod meg.
A dél-amerikai turnét az ügynökség egyébként közel fél éven át szervezte, hiszen nagyon nehéz volt megfelelő, szabad dátumokat találni Jay sűrű naptárában, különösen arra való tekintettel, hogy annak Kanadában folytatódnia kellett.
Ez így is történt, hiszen Jay Lumen következő fellépése a méltán legendás Stereo Montreal lemezjátszói mögött folytatódott, ahol 5 órán át varázsolta el a klub vendégeit. Nem kisebb nevek játszanak itt hétről hétre, mint Adam Beyer, Ricardo Villalobos, Nicole Moudaber, Ben Klock, Stephan Bodzin, de még hosszan sorolhatnánk. Jay Lumen immár sokadik alkalommal állhatott színpadra a Stereo falai között és ezúttal is zajos sikert aratott.
Kanadai és egyben az amerikai kontinensen zajló körútja végül az Ontario állambéli Londonban zárult a London Music Hallrendezésében, mely méltóképpen tette fel a koronát turnéjára.
Jay Lumen maga ezekkel a szavakkal mesélt élményeiről:
“Mindig fantasztikus érzés a “tengeren túlon” turnézni. Szeretem Dél-Amerikát és Kanadát is. Argentína eleve az egyik kedvenc országom, ahol legutóbb például a mindenki által jól ismert Pacha pultjában játszhattam, ami fantasztikus élmény volt, és azóta is az egyik kedves emlékem. Így örömmel tértem vissza az országba és most sem kellett csalódnom. Uruguay ugyancsak fantasztikus volt, akárcsak Chile, ahol szintén nem először játszom már. Kanadába is örömmel mentem vissza és most is feltöltődve távozom. Egy-egy ilyen nagyobb lélegzetvételű turné mindig kivesz az emberből, ám emellett fel is tölt. Testileg végletekig kimerítő, hiszen ott a jetlag, a kevés alvás a sok repülés, stb. Ugyanakkor új embereket ismerhetek meg, élmények, inspirációk érnek és remek arcokkal bulizhatok együtt. Így hát egyben fel is tölt és újult erővel ülök le a stúdiómban a következő dalok megalkotásához.
Összesítve imádtam ezt a 2 hetet és köszönöm mindazoknak, akik eljöttek és persze a szervezőknek is.”
Persze Jay azóta is folyamatos mozgásban van hiszen, ezután már játszott Olaszországban és Szerbiában is, ahol a Green Love Festival headlinere volt. Ez utóbbit a Dancetrippin TV is közvetítette élőben Facebook oldalán és hamarosan láthatjuk a csatorna következő videó epizódjaként is, annak véglegesre vágott formáját.
Addig is az élő felvételt itt visszanézhetitek a Dancetrippin hivatalos oldalán:
Így Jay Lumen már sokadszorra szerepel a legendás party TV csatornáin, ami meglehetősen nagy fegyvertény.
Jól látható tehát, hogy hazánk Techno exportcikke nem nagyon dől hátra, hiszen úgy tűnik, hogy sem ideje, sem kedve nincs hozzá.
Hamarosan pedig – következő berlini és brüsszeli bulija után – a világhírű ADE (Amsterdam Dance Event) keretein belül két est folyamán is találkozhat vele, aki ellátogat Amszterdamba.
Játszik az ADE hivatalos nyitóbuliján a Panama klubban október 18-án és a Verknipt Techno estjén is megtáncoltatja majd a nagyérdeműt október 20-án.
Aki pedig itthon hallgatná meg Jay Lumen szettjét élőben, az még ugyanazon a hétvégén, október 21-én a szegedi Sing Singfalai között találkozhat vele.